Lapmustra a békebeli Szigligeti Színházról

Színházról, társulatokról előadásokról szól ez a mai írás, melynek alapjául a Nagyvárad 1940. októberi, novemberi, januári és februári számaiban megjelent írások szolgálnak. Színielőadásokat nemcsak a kőszínházban, a Heymann-udvarban is tartottak.

Farkas László

Nagyvárad politikai, társadalmi életéről írtam már, foglalkozzunk most egy kicsit a kor színházával, az akkori idők második legnépszerűbb szórakoztatási lehetőségével (mint tudjuk, első volt a mozi, már csak a helyárak miatt is, de ott volt a rádió is, ami egyre népszerűbb lett, a gombamód szaporodó elektronikai kereskedések és a márkás készülékek bő behozatala miatt) a színházzal, ami Váradon mindig közügy volt, és amihez mindenki értett, ami mellett mindenki kiállt, véleményt mondott, harcolt.
Kezdjük is mindjárt a lap 1940. október 27-én megjelent cikkével, melyben Szathmáry Endre igazgató nyilatkozik. Elmondja, hogy mindketten, a társulat másik igazgatójával, Putnik Bálinttal azon fáradoznak, hogy néhány országosan ismert színésznőt és színészt szerződtessenek a Szigligeti színház új társulatához. Ezért, Putnik igazgató úr Budapesten, ő pedig Kolozsvárott töltötte az utóbbi napokat. „Célunk, hogy az új színházi szezon megnyitásával, munka és áldozatok árán visszavarázsoljuk a békebeli Szigligeti színház régi fényét és nívóját. Már e pillanatban kijelenthetjük, hogy úgy nekem, mint igazgatótársamnak sikerült néhány országosan ismert színésznőt és színészt tagjaink sorába szerződtetnünk”. Hogy kik is voltak ezek az ismert művészek? Primadonnának Laky-Tóth Erzsit, táncos szubrettnek Jurik Icát, (aki a Király Színházból jött Váradra), táncos szubrett és naiva szerepkörre Komlós Jucit szerződtették, bonviván-tenoristának pedig D. Kovács József jött le a budapesti Operett színházból. A társulat új, szerelmes színésze Bérczy Géza lett. Szerződést kötöttek még Keleti Arankával, Sívó Máriával, Lendvay Józseffel, ők mindannyian a fővárosból szerződtek, de kolozsvári színész is képviselteti magát az új társulatban, Csengery Aladár táncos-komikus szerepkörben. Ezenkívül több „széphangú” karénekest és karénekesnőt is szerződtettek. Az új társulat tagja lesz Wessely Pál, a Fővárosi Operettszínház táncos buffója is, ha „Isten is úgy akarja”, mondja az interjú végén a karmester-igazgató.
A korabeli plakáton szerepel Szilágyi-Eisemann Tokaji aszú című operettje, a darab 1941. januárjában került műsorra
A társulat bemutatkozó előadását november 7-re tervezték, mégpedig Huszka Jenő Erzsébet című daljátékát mutatják be.
Vendégszereplés
Míg a társulat vezetői a szervezéssel vannak elfoglalva, a színházban pesti színészek vendégfellépésére került sor. Huszonkét év megszállás után először szerepel egységes anyaországi társulat a város kőszínházának színpadán. Ugyancsak az október 27-i lapszámban, Marót Sándor szerkesztő hosszú írásban mesél azokról az időkről, mikor valóságos diplomáciai ügyeskedés kellett ahhoz, hogy egy-egy művész színpadra állhasson. Csonka társulat lépett fel a városban, mégpedig a Vígszínház társulatának egy része, Makay Margit, Ladomerszky Margit, Rajnay Gábor, Hegedüs Tibor, Törzs Jenő és Góth Sándor, de nem a kőszínház színpadán volt az előadás, hanem a Heymann-udvarban, a régi színkörben. Nehéz időkről, rendőrkvesztori túlkapásokról, elmaradt előadásokról, áramszünetekről, gáncsoskodásokról mesél a cikkíró.
De lássuk, milyen körülmények között, milyen előadással lépett fel a pesti társulat? A cikkíró szerint gyér közönség előtt játszottak a színészek, annak ellenére, hogy a román uralom alatt, amikor a túlzott, magyaros ünneplést még tüntetésnek is vehették, zsúfolt nézőtér „itta” a magyar szót. Foghíjas volt a földszint, félig üresek a páholyok, de akik ott voltak, kitűnő előadást láthattak. Az előadás az ünnepi nyitánnyal kezdődött, majd a Himnusz, a Szózat és a Rákóczi induló után Kehler híres magyar nyitánya következett. Ezután Somogyváry Gyula, Gyula diák erdélyi versprológusát hallhatta a közönség. Ezután következett a darab, Paul Autheime világhírű színműve, az Abbé. A jelen lévő közönség többször is tapssal jutalmazta a művészeket, írja a cikkíró, remélve, hogy a hiányzók a többi előadáson jelenlétükkel tisztelik meg a Pestről lerándult alkalmi társulatot.
A napilap október 17-én megjelent számában már a János Vitéz című daljáték előadását dicséri (m-t) aláírással a szerző, Marót. Áradozva ír az új társulat kitűnő munkájáról, a szerződtetett színészek nagyszerűségéről és a hézagos zenekar rendkívüli munkájáról, no és a közönség tomboló tapsviharairól!
Színlap
A következő hétre, a János Vitézt, az Erzsébetet és az Ördöglovast, Kálmán Imre világsikerét kínálja a színlap. Szerdán pedig Turay Ida lép fel Békeffy István és Stella Adorján darabjában, a Méltóságos asszonyban. Ne feledkezzünk meg azonban a Fővárosi Gyermekszínház fellépéséről sem, akik a Lúdas Matyi című énekes, táncos gyermekoperettjét mutatták be, ugyanazon a héten. A társulat első eredeti bemutatója, amit manapság ősbemutatónak hívunk, a Judith kapitulál című zenés vígjáték volt. A Ságody József-Hniczky László szerzőpáros művét január végén mutatták be, Komlós Juci és Rappert Dódi, valamint Lendvay Zoltán és Bihari Zoltán főszereplésével. A dolog érdekessége, hogy pesti szerzőkről lévén szó, népes fotós- és újságíróhad, valamint színházi rendezők és producerek kíséretében jöttek le Váradra, a bemutató előadásra. Ne gondolja a kedves olvasó, hogy a komolyabb darabokról elfeledkezett a színház vezetése, hiszen február 7-én Csurka Péter, a Váradról elszármazott szerző darabját, a Kisiklást mutatta be a társulat. Ez a bemutató is pesti vendégek, újságírók, színházi emberek jelenlétében zajlott, hisz a darabot már Pesten is elfogadták, és ott is hamarosan bemutatásra kerül. Február közepére a városunkból elszármazott Dajka Margitot várja a Csavargólány című darabbal a közönség, volt tehát esemény bőven, azokban az első hónapokban, kedves olvasó. Mint fentebb írtam, a színház csak egyike volt a kor szórakozási lehetőségeinek, de akik akkor éltek, bőven válogathattak a kedvükre való darabokban, hiszen havonta hét-nyolc darab is szerepelt a műsoron. A közönség pedig úgy látszik, elfogadta, sőt büszkén viselte a Kolozsvár által kitalált és talán gúnyosan hangzó „operettváros” jelzőt.