Madárváros

Sok évvel ezelőtt, lehet annak kétszáz esztendeje is, a régi, össze-vissza furkált, valamikor téglaégetésre használt területen csak téglavető cigányok viskói állottak. Sok ezer gödör sebezte föld volt ez, aminek város felőli részén, az egykori Német utca végén volt a szegények temetője. Sokkal beljebb, a mai Külváros közepén, ami mára már nem is számít külvárosnak volt a zsidó temető, a város állítólag első zsidó temetője, még beljebb, az őssi határ felé volt a többi felekezet temetkezési helye.
A városrész eleinte a bevándorolt napszámosok, amolyan jobbágyfajta munkások által lakott kunyhókból állott. A bevándorlók lassan kezdték megvásárolni a vályogvetők kunyhóit és átépítgették kicsiny házacskákká, így  a gödrök mentén alakultak ki a girbe-gurba utcácskák. Az utcák neveinek összességéről kapta a hely a Madárváros, vagy Madártelep nevet, mert volt itt Madár, Daru, Hattyú, Fecske, Galamb, Gyöngytyúk, Sólyom és sok más nevű utca.


Ha jól megfigyeljük a régi várostérképet, egy kicsit hasonlít is ez a terület egy szárnyashoz, írja Implon Irén egyik tollrajzában. "Hosszú nyakát épp a Hattyú utca formálja, egyik szárnyát a Páva meg a Madarak, másikat a Fecske, lábát a Sólymok, a többi, a Varjú, a Darvak, a Fogoly, a Gyöngytyúk, a Fürj, a Galamb meg  körülöttük kering, torkollik, összekapaszkodik, girbe-gurbán, gubancosan, csak épp ott ahelyszínen nem lehet hasonlóságot találni semmilyen madárral".

Igazi munkásnegyed lett a Madárvárosból, vagy ahogy még becézték "Külvárosból", hiszen percek alatt elért az itt lakó a munkahelyére, legyen az a Sinteza vegyi gyár, az Infratirea de  a "Szoli", a cipőgyár is közel volt. A kölyökhadnak paradicsom volt ez a hely, hiszen az árapasztó csatornától, (a mai Onestilor utcán folyt a Körösbe, akkor még a felszínen) a Vitéz utcáig egy játszótér volt az egész kerület.

A macskaköves utcákon hébe-hóba ment el egy autó, a szódás, a sintér lovas kocsival járta az utcákat. Három villamos vonal határolta a Madárvárost a régebbi időkben. A kettes vonal az Aradi út végén fordult vissza a város felé, a '60-as években még a nyitott peronú Siemens villamosokkal, aminek lépcsőjén és ütközőjén kitűnően utazott a nebuló. Hej, ha munkában lévő szüleink ezt látták volna... Csoda, hogy soha nem történt velünk semmilyen baleset, bár akkoriban még a villamosok sem vágtattak annyira. A másik vonal a Rhédey kert felől jött a Vitéz (Decebal) utcán és az Őssi állomás felé vette útját egy kanyarral, a mai Infratirea vasgyár és a Lóvásár tér között haladó síneken. Harmadik vonalunk az Állomás felé szállította az utasokat. Ezen a vonalon már nem nagyon kalandozhattunk, mert számunkra, kisebbekre, ismeretlen tájakra, Olasziba vitt.


Aztán lassan kezdtek eltünedezni a házak, az utcák. Nem voltak ezek luxusvillák, emeletes ház is csak pár akadt a kerületben, de otthonok voltak. Évek, évtizedek munkájából összeguberált otthonok. Csatornázás sem volt, központi fűtés sem, a városvezetés szerint megérettek a bontásra. Jöttek a felszólítások, a buldózerek, a könnyes megtört arcok, a szegényes cókmókok látványa, a régi tűzhelyek, szekrények, egy életen át összegyűlt lomok máglyái. Mert sokan voltak, akik nem akarták a már ott leselkedőknek hagyni szegénységük tárgyait.

Eltűntek az egykori szomszédok, modern lakónegyedekben kaptak komfortos lakást, csak épp a lélek maradt ott, a régi házban, udvaron.

Ma már nincs Madárváros. Pár ház, néhány utcarész úszta meg a bontást, de a hatalmas vasgyár is eltűnt napok alatt, állítólag pláza lesz a helyén.  Már csak két villamos vonal határolja az egykori kerületet és az árapasztó csatornát is föld alá kényszerítették. A szürke, jellegtelen tömbházak között ritkán hallani gyermekzsivajt, egymásnak is idegenek lakják a valamikor élénk, barátságos városrészt.

Farkas László
Nagyvárad
https://ssl.gstatic.com/ui/v1/icons/mail/images/cleardot.gif