Séta a régi Váradon


Múltszázadi sétánkat kezdjük talán a belvárosban, mégpedig az Apáca utca 7-es számú házában. Itt volt ugyanis Dr. Rácz Ödön szanatóriuma és vízgyógyintézete. Akkoriban ezt a színház háta mögötti épületet, három oldalról többholdas kert övezte. Így a kertre nyíló emeletes épület betegszobáiban gyógyulók csendes, nyugodt, pormentes környezetben élvezhették a szanatórium, nyújtotta kényelmet.
Az intézmény nyugalmat, edzést, erősítést, eredményes gyógykezelést és természetesen gondos ápolást nyújtott az ide bevonulóknak. Természetesen a betegek szabadon választhatták meg kezelőorvosukat, és ha elégedetlenek voltak bármikor orvost válthattak. A korabeli leírás szerint a szobák modernek, világosak voltak, linóleumpadlósak, villanyvilágítással és folyóvizes csappal!
A tágas társalgók és kórtermek, a modern gyógyító berendezések felveszik a versenyt a külföldi szanatóriumok felszerelésével, teljes biztonságot nyújtva az ide nem kis pénzért beutaltaknak. A gyógymódokat, meleg és hideg vizes kúrákat, pakolásokat, masszázst, gyógytornát szakképzett ápolószemélyzet végez, külön a nők, külön a férfiak számára.


A beutaltak élvezhették az akkori legmodernebb gyógymódokat, írja az ismertető. Hogy mik voltak ezek? Mai ember számára furcsán csengenek a megnevezések. Szóval volt ott „teljesen új, szénsavas fürdő, melyek pontosan a betegség szerint adagolhatók, hőfok és sűrűségre nézve”, aztán volt még „elektromágneses berendezés álmatlanság ellen”. De a „villanyos négysejtes villanykád fürdők tökéletes berendezéssel” sem lehetett akármilyen! Felsorolni sem könnyű a kezelések sokaságát, de azért néhány érdekeset még ragadjunk ki, a mi fülünknek már kissé furcsa kifejezések közül. Bár biztosak lehetünk benne, hogy ezeket még mai napig használják a gyógyításban. Tehát volt iszapkezelés, forró légkúra, vibratió, inhalatórium, pneumatikus kamara. És persze a szanatórium penzió rendszerben működött, lakásra, ellátásra, kezelésre nézve. Az árak? I. osztály 13 korona, II. osztály 11 korona, III. osztály 9 korona naponta. A bentlakókat a szintén bentlakó igazgató főorvosa állandó felügyelet alatt tartotta. A bejáró betegek is részesülhettek az összes kúrában. Hát, így nézett ki a város szívében egy korabeli modern szanatórium.
Mai “látogatásunkat” a régi Váradon, a Léderer és Kálmán féle szeszgyár és gőzmalom RT telepén folytatjuk. Magyarország szesziparának egyik legjelentősebb vállalata a Léderer Antal és társa Kálmán Ferenc által alapított cég. A két derék férfiú 1857-ben alapította a szerény méretű és berendezéssel bíró szeszgyárat, majd rövid időn belül bevonták a társulásba Hermann Benedeket és Weisz Gábort is. Ettől kezdve a kezdetleges kis gyáracska megindult a rohamos fejlődés útján. Nemsokára a legmodernebb felszereltségű szeszgyárat tudhatták magukénak. Azon kevesek közé tartoztak hamarosan, akik “üzletkörüket egészen Kis-Ázsiáig terjesztették ki”! Évi 30 ezer hektoliter szeszt gyártottak és finomítottak, mindezt a legdrágább nyersanyagból, a tengeriből. Miután 1887-ben Weisz Gábor vette át a vezetést, a vállalatot részvénytársasággá alakította át. Huszonöt évig vezette a céget Weisz uram, aki halála előtt három évvel megalapította a tisztviselők és alkalmazottak nyugdíjalapját humánus gondoskodással, olyan alapszabállyal, „hogy annak gyümölcseit” öreg munkatársai is élvezhessék. Weisz úr halála után a cég igazgatói Róz Simon (kereskedelmi) és Kálmán(Weisz) Ernő (műszaki) lettek. Ők azonnal hatalmas befektetéssel bővítették a szeszgyár marhahizlaló és tejgazdaságát. Ezenkívül a gyár telepén építettek egy modern berendezésű gőzmalmot is. Ezáltal a vállalatuk nem csupán a megye, de az ország egyik legnagyobbika lett. Nincs értelme statisztikákkal untatni az olvasót, de annyit megemlíthetünk, hogy a cég hatalmas összeget fizetett „szeszfogyasztási adóban”. Említésre méltó még, hogy a Léderer és Kálmán szeszgyár Rt alapította a nagyváradi „Műtrágyagyár Részvénytársaságot” és az „Aurora Aethergyár Részvénytársaságot”. A századelő Nagyváradának ezt a máig is meglévő épületét megcsodálhatják az érdeklődők, ha elsétálnak a Velence lakónegyedbe.

Farkas László, Nagyvárad