 |
| Váli József szikvízgyára |
Múlt héten a város iparának néhány jeleséről írtam, eheti
írásomban szeretnék az iparosok mellett egy kereskedőházról is megemlékezni.
Kezdjük is az időutazást, a Fő utcán, mégpedig a Bartsch házban. A mai Lactobar
helyén működött ekkoriban a Tarsoly és Risztó cég vasáruháza. Az egykori Wurst
féle üzlet helyén nyitotta meg Tarsoly János és Risztó György modern
berendezésű „dús felszereltségű és mintaszerűen vezetett” üzletét.
A két ambiciózus fiatalember korához képest nagy
merészséggel vágott bele az üzletbe. Mi tagadás, a merészség mellett, a két
fiatal kereskedőnek hatalmas szaktudása és óriási helyismerete is volt. Ne
csodálkozzanak a szuperlatívuszokon kedves olvasók, hiszen Tarsoly János
hosszabb ideig működött az Andrényi Károly és Fiai cégnél és a cégalapítás
előtti négy évben a budapesti Schopper J. G. nagy vaskereskedésében
gyarapította szaktudását. Társa, Risztó György pedig a Kugler és Andrényi
vasáru üzletekben sajátította el a vasáru-kereskedésben való jártasság
csínját-bínját.
A cég rövid három esztendő alatt elnyerte a váradi
vásárlóközönség bizalmát, rokonszenvét és támogatását. Köszönhető volt ez a
szaktudásnak, a választékos, minden kényes igényt kielégítő, gyors és pontos
kiszolgálásnak, ugyanakkor a hatalmas választéknak és az „előnyös áraknak” is.
Említésre méltó az is, hogy a Tarsoly és Risztó cég, a magyar királyi
belügyminisztertől elnyerte a lőpor, lőszeráruk, lőfegyverek és vadászati
kellékek árusításának engedélyét. Mindezt persze a vasáru különlegességek,
teljes háztartási és konyhaberendezések, épület és bútorvasalási kellékek
mellett. Egyszóval a Rákóczi út első igazi palotájának földszintjén egy, a
helyhez méltó üzlet működött 1907-től.
Ugorjunk át a
Sztaroveszky utcára, ahol Vadász és Grósz kocsigyára működik. A korabeli
leírások szerint, a még csak pár éve működő gyár a „legérdekesebbek és
legtökéletesebbek” közül való, olyannyira, hogy Nagyvárad ma már „büszkén
hivatkozhatik” gyártelepei közül erre a nagyszabású iparvállalatra is.
A kocsigyár nemcsak Nagyvárad és Bihar vármegye
szükségleteit látja el, de az ország határain túl is hódít. A szerb királyi
udvar fogatait is a váradi kocsigyár szállította. A múlt század tízes éveiben
az akkori legmodernebb technikával gazdagodott a gyár, mégpedig a hidegráfhúzó
géppel. Ez a gép a sok embert igénylő, a fát összeégető, tökéletlen eljárást
helyettesíti. Három megyére, mégpedig Bihar, Kolozs és Szilágy megyére
monopolizálták a gépet és máris fokozott tempóban kellett dolgozni a sok
rendelés miatt.
A Vadász és Grósz cég kocsijaik minden kellékét maga
állította elő, természetesen a legjobb minőségű anyagokból. Sok alkalmazottal
dolgozott a gyár. Kiváló lakatosok, bognárok, lemezelők, kovácsok, fényezők és
lakkozók alkották a szakembergárdát. Volt a gyárnak egy speciális műhelye is, a
nikkelező. Itt nemcsak a kocsi alkatrészeket nikkelezték, hanem nagyban
szállítottak viszonteladók részére kerékpár alkatrészeket és teljes „villamos
csengő felszereléseket” A Vadász és Grósz évi 250 új kocsit gyártott.
Raktárában hatalmas választék állt a vevők rendelkezésére. A ma emberének
semmitmondó nevű kocsifajták nevével találkoztam adatgyűjtés közben, de a
kuriózum kedvéért felsorolnék párat ezekből. Például Eszterházy hajtó és
támlás, cserkésző, (vadász) és szegletes hajtókocsi, Kanada hajtókocsi, chat-á
banc, gabroletta, ponnikocsi és még sok furcsaság, minden alakban, kivitelben,
nagyságban. A cég elismertségének jele volt az, hogy Nagyvárad város „díszes,
csinos” mentőkocsijait is ők gyártották. Az állammal is szerződéses viszonyban állottak.
Négyszáz darab postakocsi gyártására szerződött a Sztaroveszky utcai gyár.
Mai utolsó állomásunk a
Szalárdi utca. Az utca végén áll az egyszerűségében is pompás Rosenzweig ház. A
házat sokan Goldstein háznak ismerik az építtető neve után. Nos, ez részben
igaz is, mert tényleg Rosenzweig Róza férje, Goldstein Sámuel építtette. A
házban működött a Rosenzweig féle mellfűzőgyár. Az 1899-ben alapított gyár
nemcsak Magyarországon, hanem német, orosz és más külföldi piacokon is forgalmazta
termékeit. Öt-hat utazó ügynökük új piacokat kutatott fel, nem kevés sikerrel.
A Szalárdi utcai műhelyben igen sok munkás dolgozik, írja a korabeli ismertető.
A fűző mára csak kuriózum, a tulajdonosok már az égi fűzőgyárban, de emléküket
őrzi a máig álló pompás, kétemeletes palota. Ha a Sztarill palota (Astoria) és
a Pannónia (Transilvania) sarkáról bepillantanak a mai G. Coşbuc utcára,
képzeletben ott láthatják a fehér épület csúcsán a Rosenzweig Míder feliratot.
Farkas László, Nagyvárad
Farkas László, Nagyvárad
Megjelent az Érintő 2018 május 17.-i szúmában
