Olvasói levél

VÉLEMÉNY / 2017. ÁPRILIS 3. HÉTFŐ AT 11:00 AM /

Most, hogy Raffay professzor úr újra Nagyváradon tartott előadást és az előadás kezdetén reflektált a március 10-ei Csinszka – a Halálra szánt kivételes virág című, Vastag Andrea által írt kötet váradi visszhangjaira, jelesül egy olvasói levélre és az interneten kialakult polémiára, egyben hangot adva az írónő megbántottságának, úgy éreztem, hogy mint az akkori előadást végighallgató váradinak, nekem is írnom kellene egy olvasói levelet, megvédeni a mundér becsületét, ha a professzor úr megtette azt szóban.

Előrebocsátom, hogy a könyvbemutatóra elsősorban a kíváncsiság vitt el, jelesül az, hogy mi újat lehet még elmondani, leírni Ady Endréről, szerelmeiről, házasságáról, költészetéről a könyvtárat megtöltő eddig megjelent tengernyi memoár, riportregény, tanulmány után. A második ok az volt, hogy a költő verseit, újságírói munkásságát kedvelem. Ezen okokból ültem be én is 2017. március 10-én délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsannak Református Egyházi Központ múzeumtermében megtartott előadásra, ahol Vastag Andrea fiatal történész mutatta be Boncza Bertáról írt tanulmánykötetét. Véleményem szerint a vártnál sokkal kevesebben gyűltünk össze az előadásra. Még Raffay Ernő professzor neve sem vonzotta be a közönséget. A téma, Ady Endre és Csinszka házassága, annak utóélete elég vonzó volt, illetve kellett volna, hogy az legyen. Az pedig, hogy Csinszkát hogyan lehet „fehérre mosni”, áldozatként beállítani, kíváncsivá kellett volna tennie a nagyérdeműt.

Hát, nem tette, az biztos. A város Ady Endrével foglalkozó szakemberei távol maradtak, aki eljött, az idő előtt elhagyta a termet, aki meg maradt és valamennyire is ismeri (de ki az, aki teljességében ismerheti?) a költő munkásságát, az hellyel-közzel végig feszengve érezte magát az előadáson, mert olyan dolgokat hallhatott, amiket ilyen merészen még soha, senkitől nem hallott. Valószínűnek tartom, hogy sokan megnézték az internetre feltöltött könyvbemutatók filmjeit, és úgy gondolták, jobb, ha el sem jönnek a bemutatóra.

Én a filmet is megnéztem és az eseményre is elmentem. Amikor a költő és a feleség arcának hasonlóságáról hallottam és diát is láttam, megfogalmazódott bennem, hogy furcsa dolgok elé nézünk még az este folyamán, de amikor Szendrey Júlia is szóba került, mégpedig második férjétől elviselt szenvedéseiről esett szó, megerősödött bennem, hogy itt a férjek viselt dolgaira lesz kihegyezve a téma. Babits Mihály orgiákon való részvétele és az állítás, hogy esetleg a költő a férfiakhoz vonzódott, már majdnem kicsapta nálam is a biztosítékot. Aztán elhangzott az is, hogy Ady ütlegelte nejét. Gondolom, ha ez történt (néha, vagy talán sokszor), annak oka is volt. Ady életének sok hiteles vagy kevésbé hiteles krónikása feldolgozta már ezeket a dolgokat, tehát olvasmányainkból ismerhetjük a kis feleség arrogáns természetét, eléggé csapodár életvitelét. Ugyanakkor tudjuk, szintén hiteles forrásokból azt is, hogy Ady mennyire rabja volt az alkoholnak, így aztán a napi adag megvonása nem a békés természetét hozta ki belőle.

Aztán volt más érdekes kijelentés is az előadáson. Elsőre fel sem fogtam, aztán lassan leesett a tantusz. Valami olyan hangzott el, hogy „még Ady zsenialitását is kétségbe vonnám, de erről majd máskor”. Nem tudom szó szerint idézni az ominózus mondatot, mert olyan váratlanul ért, mint amikor „állcsúcson vág a homokzsák”. A sorokban ülőkben is megfagyott a vér egy pillanatra, azt hiszem. Akkor, abban a percben szerettem volna felállni és elhagyni a termet. De nem tettem, tiszteletből az előadó és a professzor úr iránt. Mert véleménye mindenkinek lehet, joga van hozzá, le is írhatja, ki is adathatja, házalhat is vele széles e Kárpát-medencében. A könyvet is megvásárolhatják sokan, el is olvashatják, de az tény, hogy egy ilyen kaliberű költőóriásról ennyire sértőn, már-már nimbuszt rombolón nem lenne szabad nyilatkozni, írni. A műsort pedig előadni Nagyváradon, ahol a költő élt, a szó nagybetűs értelmében, ahonnan elindult, ahol újságírói tevékenységének majdnem legjavát adta… Ebben a városban Adynak ma is kultusza van, szobrait, plakettjeit koszorúk, virágok borítják, utca, iskola viseli nevét, a Holnapos szoborcsoportnál váradiak és turisták fényképezkednek napi szinten. Ebben a városban, ahol még a valóságosnál is többet belemagyarázunk az itt eltöltött majdnem három évbe, amíg Ady itt élt, az ő zsenialitását, még ha csak érintőlegesen is kétségbe vonni, szerintem dőreség. Nem akarom megsérteni egyetlen magyar falu vagy város közönségének önérzetét se, de ezeket a sztorikat, amik szerintem és a teremben ülők nagy része szerint is bulvárlapok hasábjaira valók, bárhol meg lehet próbálni eladni, de pont Nagyváradon nem!
Megjelent egy olvasói levél, egy Ady iránt rajongó, Ady munkásságát bizonyára jól ismerő hölgy tollából, aki ott volt az előadáson, és amit a levélben leírt, az mind igaz. Ami az interneten megjelent dolgokat illeti, bizony azokra is fel kell készülnie annak, aki közszereplő, előadó akar lenni, mert mindenkit nem szerethetünk és minket sem szerethet mindenki. A világhálón sokféle vélemény ütközik, néha övön aluli ütéseket is kaphat az illető. Ha a következő, Ady Endrét talán már méltató, de legalább az őt megillető helyen és módon kezelő kötettel eljön Nagyváradra a fiatal történész hölgy, talán más fogadtatásra, utóhangra készülhet. De vigyázni kell, mert Nagyvárad úgy van Adyval, mint a magyar a focival, hiszen mint tudjuk, kicsit minden magyar ért a focihoz, Váradon pedig egy kicsit mindenki ért Adyhoz.

Nem vagyok elfogult Ady-rajongó, „csak” a zseniális költő és újságíró tisztelője vagyok, de mivel egyike kedvenc költőimnek, sok versét elolvastam már életemben, a számomra hozzáférhető, hiteles tanúktól származó életrajzokat, tanulmányokat is elolvastam. Olvastam Adyról Hegedüs Nándortól, Bölöni Györgytől, Dénes Zsófiától, Vezér Erzsébettől, Nagy Endrétől, Dutka Ákostól, sőt Krúdy Gyulától is. Nem szeretném megsérteni a fiatal történész hölgyet, de ha a forrásokban felsorolt munkákat mind elolvasta volna, már elemista korában el kellett volna kezdeni a jegyzetelést. Most azonban nem az ő személye a fontos, mert az elvégzett munkát csak dicsérni lehet és kell, hanem az, hogy a költőzsenivel kapcsolatos ferdítéseket, csúsztatásokat, a néha már nimbuszromboló kijelentéseket, amik az előadáson elhangzottak, nem tudom elfogadni, nemhogy dicsérni. A könyvet egyébként kölcsönbe kaptam, belenéztem, néhány oldal olvasása után úgy döntöttem, nem olvasom el az egészet.

Farkas László
Nagyvárad