Nyomkeresés

Szürke, hatalmas bérkaszárnya mellett kanyarodtam be az egykori külvárosba, nyomokat, ifjúságom nyomait keresni, őszi délelőttön.

 Nem könnyű látni azt, amivé lett az egykor barátságos prolinegyed, megannyi barátság, szerelem és egyéb bohóságaim helyszíne.


A nyomdavállalat jellegtelen, szürke ( milyen is legyen?) tömbje helyén volt egykoron a Sinteza vegyi gyár klubja, szabadtéri kézilabdapályája, mellette pedig a kettes villamos végállomása, a kettesé, amely összekötötte ( ma már nem teszi, mert egy másik, a betelepitetteknek épített negyeddel köti össze Ősit, meghosszabbított vonalon) a külvárost, a másik prolinegyeddel, Velencével. Szóval, a külváros, vagy madártelep, de inkább Madárváros, a Vitéz utca, Aradi út, Gaál Mózes, Gr. Majláth Gusztáv utcák által leírt szabálytalanság között terül(t) el  (ezen utcák mai neve, csak a fiatalok, más tájon élők, netán "feledékenyek" számára, Calea Aradului, Decebal, Onestilor, Stefan Octavian Iosif).


Bár manapság a telep utcáinak egy része teljesen megsemmisült, a határt jelentő utcák megvannak.


A szürke, jellegtelen blokkházakkal beépített területen rengeteg az üres telek, de a civilizáció már itt van, hisz a szocialista rendszerben, tudományos alapokon kitenyésztett "új ember" leszármazottait, már rozsdamentes, földalatti szeméttároló szolgálja, de a második generációs ( és a harmadik is) új ember még mindig inkább hagyományos módon, a bekerített kukákba, vagy mellé rakja a háztartási hulladékot.



Igen azt, mert ugye a mi időnkben még szemét volt és szemetes, aki hetente vitte el, kicsi pénzért a háztartások kicsi szemetét. Azért kicsit, mert szinte mindent felélt a háztartás. Ami nem égett el a spórban, megette a röfi, a tyúkocskák, a cica és a blöki. Mert külváros volt ez a javából kérem, ahol mindez jelen volt, bár a főutak szélén álló, enyhén urizáló, néhol emeletes házakban feredőszoba is volt. A többiben? Hát lavór, fa vagy bádogtekenyő. És fa meg szénfűtés, fűrészporos és cserépkályha, aminek füstjét ma is orromban érzem néha, ha a régi házak között bóklászok.



Az utcákat Körös kő borította és a mosogató és mosóvíz kis patakocskákban haladt a kanálisok felé. Ezt kerestem én ma.


Meg embereket kerestem, asszonyokat akik a kapuban pletyóznak a szomszédasszonnyal, persze a piaci árakról meg az ikszné legújabb hódolójáról. Senki emberek, senki az utcákon. Itt ott egy autó, neszezés néhány udvaron és ennyi. Sok az új ház, még bérház is van már, sokemeletes, csicsás, üres.


Áll még néhány régi utca régi háza, köztük a szamaras Dezsőéké is. De ki emlékszik itt már rá, vagy Murányi Rózsi nénire, aki zsidókat bújtatott '44-ben, mert Klein bácsi a Szent László téri fagylaltos a fiúja volt? A ma itt lakókat már nem érdekli ez, nekik nem kell nyomokat keresniük, hisz nincs itt a múltjuk, nem volt itt a temetőjük, iskolájuk, nincs itt semmijük, ami után kutatniuk kéne.


Farkas László
Nagyvárad, 2016. november 17.