Mi foglalkoztatta eleinket a múlt század végén?


Komoly dolgok foglalkoztatták az impériumváltás utáni időkben Nagyvárad magyarságát. Az egyik ilyen volt az a levél, amit Cornel Besan, Bihar vármegye alispán helyettese küldött Dr. Karácsonyi János római katolikus püspöknek, a Nagyváradi és Bihar megyei Történelmi Társulat elnökének. A levélben felszólítás, miszerint eltávolítandó és a társulat múzeumába elhelyezendő, a megyeház dísztermét ékesítő Feszty Árpád millenáris kép. A hatalmas képet, amely Árpád vezér fiának, Zsolt fejedelemnek, Hamzsával, Mén Marót lányával való eljegyzését örökíti meg, azért kell eltávolítani a megyeháza díszterméből, mert a teremben egykor a kép helyén álló kályhát helyre akarják állítani. Ezzel kilépett a kapun, eltűnt  az utolsó magyar szimbólum, ami egykoron a megyeházában állott. Azon a kapun lépett ki, amelyen nagy  diadallal vonult be 1899. márciusában.
Lapozzunk bele az akkori krónikás, Perédy György írásába, a Nagyvárad című napilap 1920. december 25. karácsonyi számába, mert érdemes és érdekes tudni, hogy milyen viszontagságok után készült el az akkor horribilis összegbe, 15.219 forintba kerülő festmény. Az egykori alispán Szunyogh Péter meg is jegyezte – „a hazai művészetpártolására, a megye tekintélyéhez és méltóságához illő, maradandó értékű műremek”. A korabeli újságok inkább a műremek dicséretétől voltak hangosak, így aztán Perédy kíváncsi lett a történeti előzményekre és azoknak alaposan utánuk is járt. Mivel az idő tájt Besan alispán úr nem tartózkodott a városban, az engedélyt a levéltári kutatáshoz Dr. Gherlan főjegyző láttamozta. A keresgélésben segítségére volt Osváth Lajos levéltáros és Gergely István levéltári kezelő, A megyeháza Tisza Kálmán tér felőli egész földszintjét, tizennyolc szobát lefoglalt az irattár, amiből öt szobát kiürítettek az élelmezési bizottság részére. Az itt tárolt iratokat a többi szobákba és az udvari garázsokba  zsúfolták be. Ám a pontos indexek útmutatásai nyomán, hamar nyomára akadtak a keresett iratoknak. Ez pedig nem más, mint a 16.923-1894 számú iratcsomó. Száz ív papír, benne az akkori készülődés minden momentuma.
A világkiállításra akarta elkészíttetni Bihar vármegye a képet, de az akkor már országos hírnévre szert tett Feszty Árpád, csak három év múlva készült el a képpel. Az országos képzőművészeti tanácsnak 1896.junius 10. ülésén és a kiállítás megnyitásán csak a kép vázlatát mutatta be és állította ki a festőművész, a Komárom vármegye által, ugyancsak a világkiállításra rendelt “Árpád győzelme Szvatopluk felett  Bánhidán” című kép vázlatával együtt. Akkoriban még dolgozott a Honfoglalás körképen is, így aztán lehetetlen volt Bihar és Komárom megye rendeléseit is teljesítenie.
A millenáris kép elkészítésének eszméje a kormánytól eredt, de Beöthy László főispán volt az, aki mozgalmat indított a megvalósításra. Szunyogh Péter alispán mindenekelőtt Bunyitay Vince kanonokot kereste fel, hogy a megye történetéből vett tárgyat ajánljon a képnek. A kanonok három témát, a bihari vár építését, a vármegye székházának, Csáky István által történt építését, valamint a mohácsi ütközetben elesett Perényi Ferenc váradi püspök Mohácsra induló bandériumát ajánlotta.
Az alispán bizottság elé vitte a három javaslatot. A tanács a Perényi féle javaslatot fogadta el. Már csak azért is, mert ezt a témát lehetett volna korhűen megfesteni. Ismert volt Perényi püspök címere, amiket a zászlókon hordoztak és a korabeli főúri és katonai ruházatok is. Javasolták, hogy az induló bandérium háta mögött látszódjék a bihari vár, a Rézhegység és a belényesi havasok.
Az alispán elindult Budapestre festőt keresni. Benczúr külföldön tartózkodott, ezért Feszty Árpádot kereste fel, akinek elmondta, hogy a megye 14000 forintot szánt a képre. A festő elégnek tartotta az összeget, de később levélben tett javaslatot Szunyoghnak az új témáról, “Mén Marót leányának, Hamzsának nőül vételét Árpád vezér fia, Zsolt fejedelem által, mely esemény lezárta a honfoglalást” és amint írja, e témát nagyobb ambícióval festené meg.


Az alispánnak tetszik az ötlet, de a hallott árral, 25-30 ezer forint nem tud megbékülni és a kép méretét sem találja megfelelőnek. A tanács is úgy dönt, hogy rendeljék meg a Perényi bandérium képét, díszes rámával 14 500 forintért. Feszty elvállalja, de a kiállításra nem készül
el vele írja sürgönyileg. Bele is egyeznek a kétéves határidőbe, ha a Perényi kép teljes nagyságú karton rajza és színvázlata a kiállításra elkészül. A közgyűlés 1897. március 1- ig ad határidőt a Perényi bandériumot ábrázoló kép elkészítésére. Tehát 1895 márciusáig csak a Perényi kép megfestéséről esett szó. Sajnos Feszty és az alispán levelezéséből egyetlen levelet sem talált az újságíró már akkor sem. Van viszont néhány levél egy ’48-as hőstől, aki méltatlankodik amiatt, hogy Mén- Marótot nem bolgárnak, vagy besenyőnek állítják, hanem románnak és hosszas történelmi eszmefuttatásokba keveredik, Anonymustól Pauleren át Hunfalvyig a hazafias érzelmekről. Válaszlevél nincs az irattárban, de amint az a korabeli írásokból kitűnik, Beöthy és Tisza azon dolgoztak, hogy a magyarságot és a románságot közelebb hozzák egymáshoz. Épp ezért, hogy a románokat is megnyerjék a millennium eszméjének, a tanács elveti a Perényi bandérium tervét és véglegesen eldönti, hogy a Zsolt eljegyzését festeti meg. Az alispán megegyezik Fesztyvel, aki hajlandó kisebb méretben 15219 forintért megfesteni a képet. 1896. június 10-én a képzőművészeti tanács felülvizsgálja és elfogadja, sőt melegen ajánlja a vázlatot.


1898 januárjában Feszty Nagyváradra jött és megvizsgálta a termet. Az ő javaslatára távolították el a kályhát és gázkályhákkal látták el a termet. Az oldalajtót megkisebbítették. Végre, 1898 végére elkészült a kép, amit a művész Budapesten kiállított. 1899. március 15-én nagy ünnepséggel, Bihar megye törvényhatósága végre átvehette az áhított millenniumi képet. A vázlatot Feszty a sokat fáradozó Szunyogh Péter alispánnak ajándékozta baráti emlékképpen. A képen, aminek hátterét a Rézhegység nyújtja, az alakok modelljeit Bihar megyei nemesi családok női és férfi tagjai állották. Hát, ezt a képet kellett eltávolítani a megyeháza nagyterméből, az Úr 1920-as éveinek elején.
A második világháború után a kép nyomtalanul eltűnt. Mára már csak színezett műlapról ismert.

Farkas László, Nagyvárad