MESE

... ami talán embermese, vagy tán nem is mese?

Mostanában az embermesék szót olyan sokan használják, hogy inkább csak a puszta mese címmel "illetném" ezt a panaszosan kiáltó pár sort, mely soroknak főhőse egy asszony, legyen a neve mondjuk..., vagy tudják mit, ne is legyen neve. Legyen egyszerűen csak asszony, aki egykoron volt feleség és Anya - vagy inkább Anya és feleség - dolgozó, otthont, családi tűzhelyét kotlósként óvó asszony, aki munka után sorban állt ezért-azért a szűkös időkben, majd főzött, takarított, mosott, várta haza az urát, a gyermekét és másnap újra tette mindezt zokszó és panasz nélkül 
szinte mindig mosolyogva. (tudom, mert személyesen ismertem, ismerem, jó szomszédok voltunk, mára már azon kevesek egyike vagyok szerinte, aki észreveszi, sőt, meg is áll vele beszélgetni). Tette ezt úgy, ahogy sok más ezer, tízezer, millió asszony tette, teszi a kezdetektől a világ végéig és még azon is túl, mert ők akkor is vigyázzák a szeretteiket ha elérhetetlen messzeségben, vagy magasságokban vannak már és ő nagyon messzire van mindentől. Pedig itt élt, él közöttünk de messze nagyon messze - mondja.



Egy nap a világa összetört, máig sem érti hogyan és miért és minap, amikor beszélgettünk az utcán ezekről a dolgokról, nem is tudta megmagyarázni mi történt. Nem hibáztatott senkit azért mert szinte egyik napról a másikra el kellett válni ágytól, asztaltól. Nem mentegette magát, amiért a hiánytalanul megkapott részét az addig összegyűjtött és becsületesen elosztott javakból arra méltatlan emberekre bízta és akik visszaéltek naivitásával és kisemmizték, majd végleg utcára került. Nem sírt, nem panaszkodott, nem kért! Csak a régen látott gyermekét szeretné látni - ezt mondta - na és néha egy olyan társért imádkozik, aki elfogadná őt így ahogy van. Néhány éve már az utca az otthona, inkább nappal alszik, padokon, mert éjjel fél elaludni. Nem hiányzik semmi - mondja - de közben látni a szemén, hogy a minden hiányzik neki, az, ami egykoron a mindent jelentette neki. Hiányzik a hitvesi és gyermeki szó, az otthon melege, amit talán ebben az életben már nem fog érezni...

Farkas László
Nagyvárad


Megengedte, hogy lefényképezzem és kirakjam a képet, de nem teszem, inkább ezt, a nyár végén készült fotót teszem ide, illusztrációként.