Megint eltűnik egy épület a váradi városképből. Nem műemlék,
nem is valamelyik építészeti stílus remeke, csupán egy szürke, jellegtelen,
földszintes épület a város szívében, az egykori Pokol sikátor, majd Szent
János, most Ady Endre utcában. Igen, az Infrăţirea vasgyár munkásklubjáról van
szó, mely az utóbbi időben bezúzott ablakaival vaksin tekintgetett a minden
időkben forgalmas, kis üzletekkel teli utcára. A privatizáció szele ezt a házat
is új tulajdonos birtokába sodorta, és amíg a szellemházzá váló ingatlan
vasajtajára lánc és lakat nem került, a ház helyiségei és az udvar az utca
embereinek, a hajléktalanoknak és ki tudja még milyen elemeknek a tanyája volt.
Az biztos, hogy a törött üvegű ablakokon és a kapu rácsai között betekintve
hatalmas szeméthegyeket lehetett látni és nem éppen környezet- és sétálóbarát
illatokat hordott az utcára a szél. Nem volt épp dísze annak az utcának, ahol
Ady Endre két alkalommal is lakott hónapos szobában, és ahol 1902-től a
Nagyváradi Napló szerkesztőségében dolgozott és ebédelni járt Fehér Dezsőékhez.
Nagyváradi tanárkodása idején Juhász Gyula egyik kedvenc ebédelő- és
vacsorázóhelye volt, amit Várad című versében meg is örökít. Nagy Endre, a
magyar kabaré atyja, aki abban az időben Váradon újságírósodott, így ír a helyről:
„Itt húsz krajcárért nagyszerű főzeléket kapni, frissen rásütött pecsenyével,
és szódafröccsöt saját termésű érmelléki bakatorral.” Dutka Ákos A Holnap
városa című visszaemlékezésében azt írja a vendéglőről, hogy „a kisvárosi
kispolgári étterem és a hortobágyi csárda szerencsés keverékeként” virul a Kis
Pipa a város szívében, de mint tudjuk, egy olyan utcában, ami abban az időben
méltán viselte a Pokol nevet. A szocializmus éveiben munkásklubként szolgált és
abban az időben kapta a csúnya, szürke vakolatot és a még förtelmesebb
vaskaput. Vajon hány arra járó tudná ma megmondani, mi is az, amit éppen
bontanak? Bizonyára kevesen. Épp ezért nézzünk kicsit utána, mi is volt az a
Kis Pipa, és mikortól létezik?
Péter I. Zoltán helytörténészünk A Zöldfától a Kék Macskáig
című kitűnő munkájában a következőt írja: „A Szent János utca 5. szám alatti
kis vendéglőt 1872. után létesíthették, hiszen nem szerepel Hügel Ottónak ebben
az évben kiadott címtárában. Az első általunk ismert bérlője Harsányi József
volt, aki 1895 augusztusában már a Bazár vendéglőt vette át. Ekkor lett Fülöp
Katalin a Szent János utcai vendéglő bérlője, amelyet Kis Pipa néven 1895.
szeptember 1-én nyitott meg.” 1914-ben és 1918-ban még szerepel a vendéglő a
napilapokban egy-egy bulvárszagú hírben, tehát létezett, bár ismerve az akkori
gazdasági helyzetet, biztosak lehetünk benne, hogy az évek során bérlők sora
válthatta egymást.
Ez az egykori vendéglő tűnik el rövid időn belül a
városképből és a hálátlan utókor, vagyis mi, nagyváradi magyarok annyit talán
majd megtehetünk, hogy a helyére épülő épület falára egy emléktáblát helyezünk
ki. Hiszen bármi épül majd ennek a helyén, az már nem a Holnap városára, magyar
múltunk kulturális kincseire fogja emlékeztetni a Pece-parti Párizs elkövetkező
nemzedékeit.
Farkas László
Nagyvárad
Megjelent a Reggeli
Újság 2017.09.05. keddi számában:
http://www.reggeliujsag.ro/bontjak-a-volt-munkasklubot/