Bontják a volt munkásklubot

Megint eltűnik egy épület a váradi városképből. Nem műemlék, nem is valamelyik építészeti stílus remeke, csupán egy szürke, jellegtelen, földszintes épület a város szívében, az egykori Pokol sikátor, majd Szent János, most Ady Endre utcában. Igen, az Infrăţirea vasgyár munkásklubjáról van szó, mely az utóbbi időben bezúzott ablakaival vaksin tekintgetett a minden időkben forgalmas, kis üzletekkel teli utcára. A privatizáció szele ezt a házat is új tulajdonos birtokába sodorta, és amíg a szellemházzá váló ingatlan vasajtajára lánc és lakat nem került, a ház helyiségei és az udvar az utca embereinek, a hajléktalanoknak és ki tudja még milyen elemeknek a tanyája volt. Az biztos, hogy a törött üvegű ablakokon és a kapu rácsai között betekintve hatalmas szeméthegyeket lehetett látni és nem éppen környezet- és sétálóbarát illatokat hordott az utcára a szél. Nem volt épp dísze annak az utcának, ahol Ady Endre két alkalommal is lakott hónapos szobában, és ahol 1902-től a Nagyváradi Napló szerkesztőségében dolgozott és ebédelni járt Fehér Dezsőékhez. Nagyváradi tanárkodása idején Juhász Gyula egyik kedvenc ebédelő- és vacsorázóhelye volt, amit Várad című versében meg is örökít. Nagy Endre, a magyar kabaré atyja, aki abban az időben Váradon újságírósodott, így ír a helyről: „Itt húsz krajcárért nagyszerű főzeléket kapni, frissen rásütött pecsenyével, és szódafröccsöt saját termésű érmelléki bakatorral.” Dutka Ákos A Holnap városa című visszaemlékezésében azt írja a vendéglőről, hogy „a kisvárosi kispolgári étterem és a hortobágyi csárda szerencsés keverékeként” virul a Kis Pipa a város szívében, de mint tudjuk, egy olyan utcában, ami abban az időben méltán viselte a Pokol nevet. A szocializmus éveiben munkásklubként szolgált és abban az időben kapta a csúnya, szürke vakolatot és a még förtelmesebb vaskaput. Vajon hány arra járó tudná ma megmondani, mi is az, amit éppen bontanak? Bizonyára kevesen. Épp ezért nézzünk kicsit utána, mi is volt az a Kis Pipa, és mikortól létezik?

Péter I. Zoltán helytörténészünk A Zöldfától a Kék Macskáig című kitűnő munkájában a következőt írja: „A Szent János utca 5. szám alatti kis vendéglőt 1872. után létesíthették, hiszen nem szerepel Hügel Ottónak ebben az évben kiadott címtárában. Az első általunk ismert bérlője Harsányi József volt, aki 1895 augusztusában már a Bazár vendéglőt vette át. Ekkor lett Fülöp Katalin a Szent János utcai vendéglő bérlője, amelyet Kis Pipa néven 1895. szeptember 1-én nyitott meg.” 1914-ben és 1918-ban még szerepel a vendéglő a napilapokban egy-egy bulvárszagú hírben, tehát létezett, bár ismerve az akkori gazdasági helyzetet, biztosak lehetünk benne, hogy az évek során bérlők sora válthatta egymást.

Ez az egykori vendéglő tűnik el rövid időn belül a városképből és a hálátlan utókor, vagyis mi, nagyváradi magyarok annyit talán majd megtehetünk, hogy a helyére épülő épület falára egy emléktáblát helyezünk ki. Hiszen bármi épül majd ennek a helyén, az már nem a Holnap városára, magyar múltunk kulturális kincseire fogja emlékeztetni a Pece-parti Párizs elkövetkező nemzedékeit.

Farkas László

Nagyvárad

Megjelent a Reggeli Újság 2017.09.05. keddi számában:

http://www.reggeliujsag.ro/bontjak-a-volt-munkasklubot/