Egy fejlődő város mérnökei

Az egyre jobban fejlődni akaró városok közül talán Nagyvárad volt az, amely az összes közül a leggyorsabban lett poros, vidéki kisvárosból nagyváros. No nem a mai értelemben vett nagyváros, amit a lakosság számával mérnek és aminek alapján osztogatják központi helyekről, minisztériumokból a fejlődéshez szükséges összegeket, ilyen-olyan preferenciák alapján. Nem, Várad attól lett nagyváros, hogy az ide, a monarchia minden szegletéből érkező, vagy itt született és itt élő emberek sokasága mindig előre, Budapestre, Bécsre, Párizsra vetette nyughatatlan szemét és onnan hozta az újításokat, sokszor az ábrándok szintjén maradó terveket. A tervek, ideák azonban nagyon rövid idő alatt valóra váltak és egyik napról a másikra lett a városból rátarti, nyüzsgő kereskedő és iparváros.Ehhez járultak hozzá azok az emberek, akikről ritkán emlékezünk meg, mert bár a munkájuk örökre szólt, de legalábbis hosszú évekre, ők háttérben maradó, szerény emberek maradtak. Ezen írás állítson emléket két mérnöknek, városi mérnöknek, városi főmérnöknek, ahogy azokban az időkben hívták őket.
Az írásban szereplő két úriember szinte azonos időpontban fejtette ki áldásos tevékenységét városunkban.
Altnöder Endre a Bács megyei Madarason látta meg a napvilágot 1875-ben. Apja ugyan gazdatiszt volt, de az öt gyerekét nagyon nehezen tartotta el, ezért a Zilahi Wesselényi kollégiumba járó diák a VII. VIII. osztályban már tanítványokat fogadva saját magát tartotta el és fedezte költségeit. Egyazon évfolyamon végzett Ady Endrével és Maniu Gyulával, a későbbi román politikussal. Az Az érettségi után a budapesti József műegyetemre iratkozik be, ahol nagy szorgalommal és tudásvággyal tanul és nyer mérnöki oklevelet. Szaktudását először Pekánovits Imre és Tabéry Ármin mellett tudja érvényesíteni, a nagyváradi Sebes-Körös Társulatnál. Ebben az időszakban a társulat alá rendelt csatornák, hidak, folyamszabályozások és műtárgyak szakavatott kezelését végezte felettesei teljes elismerése mellett. Egy évre bevonul katonának, tüzérönkéntesnek, Szebenbe, de 1901-ben már újra Nagyváradon van és tizennégy pályázó közül őt választja meg és nevezi ki dr. Beöthy László megyei főispán városi mérnöknek. Talán nem túlzás azt mondani, hogy az ő mérnöki munkája nagyban hozzásegítette a rohamosan épülő várost, a modern városok sorába lépéshez. A vízmű kiépítésében, a Pece és Páris patakok csatornázása, illetve beboltozásának terveiben, a város harmadik, a Széles utcai vashíd, a felső gyaloghíd (a felső Garasos híd) építésében, a nagyváradi utcák csatornázásánál, aszfaltozásánál egyaránt ott találjuk Altnöder Endrét, akinek kiváló munkáját értékeli és elismeri Nagyvárad város vezetése és polgársága. Az első világháború kitörésekor bevonult a tüzérséghez és az olasz és orosz frontokon harcol 1918-ig, majd századosként szerelt le, a "Signum Laudis kardokkal" kitüntetés birtokosaként. Az impériumváltozás után állásából elbocsátották, mivel az volt a meggyőződése, hogy a magyar kormány nem oldotta fel az esküje alól, így a békekötésig nem esküdhet fel az új hatalomra. Magán-mérnöki munkát végez az elkövetkező években, a Nagyszalonta-Köröskisjenő vasútvonalnál. Erre a szakaszra azért volt szükség, mert a békeidőkben a Nagyvárad-Arad-Temesvár vonalon, a vasúti közlekedést Békéscsabán át bonyolították. A z új határok megállapítása után a vasúti forgalom megszűnt a három város között, míg az új vonalat ki nem építették. A politikai életben is részt vett, a Magyar Párt megalapításánál bábáskodott és később is részt vállalt a párt munkájában. 1929-ben városi tanácsossá választották és legfőbb feladatának a közmunkák minőségi elvégzését tekintette. Nagy vehemenciával védte meg a város érdekeit, amikor a villamosműveket at akarták játszani a Kolozsvári Villamosmű alárendeltségébe, vagy át akarták játszani amerikai kézre. Mérnök társaival nagyszabású tervet dolgoztak ki a Bisztra-Körös művek kiépítésére, azért, hogy a város villamosenergia ellátását némileg függetlenítsék, de ez a terv a súlyos gazdasági viszonyok miatt dugába dőlt. Neki köszönhette Nagyvárad az úgynevezett hegyi Kultúrház alapítását és felépítését, a kultúrházét, amely sok évig szolgálta a váradi magyarságot.
Kőszeghy József városi főmérnök a pozsonyi királyi főgimnáziumból érkezett Nagyváradra, az V. osztályba, mégpedig a premontreiek főgimnáziumába. Az itt tanító tanárokra egész életében szeretettel emlékezik és mindig hangsúlyozta, hogy milyen hatással voltak rá, különösen a természetrajzot tanító Kertész Miksa, a matematikus Zboray, vagy a szépirodalmat tanító Ponty Kelemen. A kir. József Műegyetemen tanul, és katonai szolgálatát is a budapesti tüzéreknél tölti, már okleveles mérnök korában. Városunkba kerülése előtt részt vesz néhány folyó ártérfejlesztési munkálataiban, hidak építésében, tanulmányokat ír a közúti szolgálat reformjáról. A MÁV vezérigazgatóságánál dolgozik, mégpedig a Keszthely-tapolcai vasút építését ellenőrzi, amikor hírt kap arról, hogy pályázatot írtak ki a nagyváradi városi főmérnöki állásra. 1902-ben, alig harminchárom évesen, huszonhárom pályázó közül őt nevezik ki.A korabeli krónikák szerint Várad ekkor még egy 35. ezer lakosú kisváros volt, csak a színház és a kivénhedt vízmű állott. A Bémer téren négy ház volt emeletes, a Fő utca teljes hosszában pedig csak öt. Lapos kőjárdák, macskafej kővel kövezett utcák díszelegtek a városban. Az építő polgármesterrel Rimler Károllyal együtt, nagy elánnal fogtak hozzá az új Nagyvárad építéséhez. Az első, a nagy cél a Városháza építése. Ezután már minden technikai és városfejlesztési intézmény terveit ő készíti. Soroljuk csak... a villamosmű, a villamosvasút építése, a csatornázás, a szennyvíztisztító telep, a Páris patak vasbeton csatornája és föld alá helyezése, a régi meder fölötti új utcák nyitása és rendezése, a Főutca rendezése és burkolása, a közvágóhíd, a munkáslakások tervei, a tüzérlaktanya a csendőriskola, a Körös parti házak árkádosítási terve, mind az ő keze munkáját viselik magukon. A háború az ő életébe is beleszólt, sok munkálat megakadt. A háború után is a város szolgálatában maradt. Elkészítette együtt  a városi mérnöki hivatallal a Szent László tér újrarendezési tervét, de mint tudjuk ezt a munkát, bár elsőre elfogadta a Városi Tanács, a tervet később elvetették és egy bukaresti építészt Duiliu Marcut bíztak meg a rendezéssel. Bár a román hatóságok is elismerték munkásságát, 1930-ban nyugdíjba küldték. Számos munkája jelent meg a műszaki irodalom és publicisztika terén. Nyugdíjas éveiben is figyelemmel kísérte a városban folyó munkálatokat és igyekezett véleményének hangot adni a napi sajtóban.
Nos, ennyit szerettem volna átadni a kedves olvasóknak két olyan emberről akik nem városunk szülöttei ugyan de bárhova lépünk a városban találkozunk munkáikkal. Az épületek átépülhetnek, a hidakat lerombolhatják, bármit átkeresztelhetnek a hálátlan utódok, ezen emberek örökségét azonban át kell adnunk az utókornak.


Forrás: A szöveg és a képek forrása a Fehér Dezső szerkesztette Bihor - Biharmegye Oradea - Nagyvárad Kúltúrtörténete és Öreg Diákjainak Emlékkönyve. 


Megjelent a Bihari Napló 2016. július 15. számában:
http://www.biharinaplo.ro/helyi/2016/07/14/egy-gyorsan-fejlodo-varos-mernokei.biharinaplo#registered