Átjáróház

Bocsánatot kell kérnem néhai Implon Iréntől a jeles váradi újságírónőtől, aki már az égi szerkesztőség íróasztalától figyeli szeretett városa mindennapjait,mert az írásom címét és az alapgondolatát eloroztam tőle. Soha, senki az utóbbi időben nem írt városunk rezdüléseiről, a múltat ötvözve a jelennel úgy, hogy még azokban is felkeltsen egy kis nosztalgiára vágyást, akiket csak a mindennapok harca érdekelt. Nos, Implon Irén így írt. Tanú erre az 1993-ban megjelent Váradi tollrajzok című munka, ami minden Váradot szerető polcán ott kellene legyen. Úgy gondolom, nem sértem meg a közíró emlékét, ha néhány írását alapul véve, ellátogatok azokra a helyekre, a város azon épületeihez amikről az írások szólnak és megpróbálom megmutatni azt, hogy mi változott azóta, milyen lett napjainkra a Hely, amiről Ő írt.

 " Krumpliköves udvara keskeny, hortenziabokrok szegélyezik, ablakszemek vigyázzák. Akik utcának használják, a legszűkebb sikátorban érezhetik magukat, ha ugyan nem veszik észre, milyen különös sikátor ez, ami összeköti a Zöld Fa utca 7. és a Kapucinus utca 6. számú házat. Csupa lebegés, táncos rajzolat a függőfolyosó, annak üvegteteje, tartópillérei, a rácsozat, a lépcsők íve, mint egy míves kazetta belseje, mint a napnyugati reneszánsz udvaroknak kicsinyített, szerény utóda. Ó, Várad mindig szerette az utánérzést, a nagyság ihletését. Lám, a szomszédos átjáróház meg amazt, a Sast kívánja folytatni. Így tudta a hajdani építtető, dr. Munk Béla rokona a haláláig ott lakó Munk Ilona. Az emeleten lakásokat, a földszinten pedig üzlethelyiségeket képzelt el a tervező 1892-ben,  akár a túlszomszédnál. Fent teljes üvegtetőt"

Lehet ennél szebben leírni a mára már megkopott, hulló vakolatú belváros eme ékességét? Amit ma leírhatunk ezekről a házakról, az csupa negatív élmény. Hisz mára már semmivé lett az egykori, pezsgő életű üzleti negyed, éjszakai lokálok vették át az egykoron fényes üzletek, kirakatok helyét. Az udvarokon a kocsmák hátsó kijáratai, italos rekeszek vették át az uralmat. Mára már nappal kihalt az utca, csak itt-ott egy dolgára siető járókelő, na és az autók, hegyén-hátán,úton és járdán. Éjjel biztos forgalmasabb, mert élettel tölti meg a múlató aranyifjúság és a sok pöpec autócsoda.

Nincs már átjáróház. A kapuk mindkét utcában bezárva. Félteni kell a nehezen összegürizett vagyonkát.

Egyik átjáróházunk udvara ocsmány, bepucolatlan téglakerítéssel elválasztva.

Hja, kérem, a birtokviszonyok, mondanák... és hova lett a bizalom?

Hát kedves Implon Irén, ez van ma az Ön által leírt átjáróházakkal. Belül, ahova idegen be nem léphet, biztos sok dolog változott.

Sokszínű lett a lakások külső vakolata, a régi ablakok talán modern alumínium keretté változtak. Hogy az Ön szavaival éljek, most is biztos megérkezik a reggel, az ablakon is bekönyököl a kékség onnan fentről és az átjáró világos lesz, az ablakszemek pedig fényesedve kívánnak jónapot.

Farkas László

Nagyvárad