Várad változásai

A napokban találkozót beszéltem meg vidéken élő barátommal, akivel már jó régen nem beszélgettünk személyesen, azaz ember módra, ahogy nagyapám mondotta egykoron. Na, szóval, mivel királyok erénye a pontosság (nagyképű kijelentés, de igaz), mindketten pár perccel előbb érkeztünk a megjelölt találkahelyre, az egykori szocialista pláza elé. Most egy ámerikai zabálda a védjegye a helynek, jeléül annak, hogy az újvilág behozta a civilizációt a műveletlen keletre. Na, nem is  célja ennek a kis jegyzetfélének a multik dicsérgetése, netán elmarasztalása, hanem az, amit városom főutcáján látni, hallani, egy nyári délelőttön. Kezdem azzal, hogy ami engem, minket váradiakat már meg sem lep, alig hallottam, hallottunk magyar szót az utcán. No de ezt mindenki tudja, nem? Vajon azért, mert akik a nyelvünket beszélik mind dolgoznának, vagy annyira nincs dolguk a városban, hogy csuda? Vagy tényleg elmentek külországba ezek a fránya "bennszülöttek"? Hát nem tom. Az tény viszont, hogy most nem figyeltem másra, csak erre a dologra és egy, na jó, két kezemen megtudtam volna számolni a magyar beszédet. Hétköznap lévén, mert ez ugye normális egy nyári délelőttön, a kávézók, klubok teraszai "full" teli voltak. Dandyk, plébojok kencés-ficés hölgyek csilivili telókkal, tabletekkel, halk zsongásban múlatták az időt.


Nem volt meglepő, hogy az egykori, ma ugyanazt a nevet viselő egykori tejbár teraszán minden felszolgáló beszélte az ázsiai tájszólást. Barátommal természetesen megdumáltuk életünk sarkalatos kérdéseit, magyarán problémáinkat, osztottuk a semmit, de...szóval semmire nem jutottunk. Nyitva maradtak olyan kérdések, hogy bajtársiasság, gerinc, egyéniség, miegymás. Csak mellékesen mondom el, hogy fiatal barátommal (remélem nem neheztel rám amiért annak nevezem) azonos értékrend mentén futtatjuk és cseréljük az eszmét, ergó nagyjából ugyanúgy látjuk a dolgokat. És azt láttuk mindketten, természetesen azonos értékrend mentén, hogy hála pártjainknak, érdekvédelmi és civil szerveink (de szándékos ám) áldozatos munkájának, soha de soha ennyire nem volt lecsúszva ez a város. Nem volt ennyire barátságtalan, rideg, csúnyán behálózott, omladozó, romjaiban is nagyszerű Váradunk. Azt, hogy mi ketten mégis jól éreztük magunkat az idegen tenger közepén, csak annak a töretlen hitnek mentén tettük ( ez még a komcsi agymosás hatása) és ezzel az eszmével váltunk el, hogy lesz ez még rosszabb is! És akkor még nem is sejtettük az elkövetkező eseményeket. Már azt ami... na de ezt majd máskor!
Maradok szeretettel! 
Farkas László
Nagyvárad