1940. szeptember 6. a váradi sajtóban


Nagyváradnak örömteli, boldog napjairól szól ez a rövid kis írás. Azokról a napokról, amiket huszonegy esztendő idegen uralom után élt meg a város magyar lakossága. 

Érdekes módon, erről az időszakról, a hatalomváltás napjairól feltűnően kevés napilap maradt az utókorra, de a magyar honvédség bevonulása utáni napok, hetek, hónapok napilapjai már fellelhetők a könyvtárak gyűjteményeiben.

Ebben a rövid krónikában nem fogjuk felsorolni azoknak, a még élő szemtanúk szerinti, a váradi magyarság számára csodás napoknak a történéseit, hisz megtette azt Árvay Árpád újságíró, országgyűlési képviselő, a Polgárőrség megszervezője, Fény gyúlt a toronyban című munkájában és Dr. Jósa Piroska, Virágszőnyeg a váradi utcaköveken című könyvében. 

Mi most, csak az Erdélyi Magyarság napilap szeptember 8-án megjelent számából ragadunk ki és ismertetünk meg a kedves olvasóval részleteket, a szeptember 6-án elhangzott üdvözlő beszédekből. 
Gondoljuk csak el, mit érzett és élt meg Szent László városának magyarsága, amikor a trianoni diktátum megerősítette azt, hogy az addig Magyarországnak szinte a közepén lévő városukból egy tollvonással, egy idegen ország szélén, minimális jelentőségű határ menti településsé válik. Mit érezhetett a XX. század elején világvárosi álmokat dédelgető, fejlődő város iparos, kereskedő, dolgozó magyarsága, amikor nyelvvizsgákra kötelezték a hivatalnokokat, megtagadtak az őslakosság addigi jogait és a fennálló rend helyett a korrupció és a sógor-komaság állapotába süllyesztették városukat!

Fogcsikorgatva bár, de átvészelte a város a megaláztatásokat, az utcák új megnevezéseit, számukra ismeretlen nevű "hősők" szobrait, saját szobraik elköltöztetését, iskoláik elsorvasztását és ki tudja még mi mindent. Azt is elviselték, hogy az évek hosszú során át szinte semmit nem épített a regnáló, még mindig kissebbségben lévő, de annál inkább erejét fitogtató rezsim.
A város kopottá, szürkévé vált, az épületek elhanyagoltak voltak. Nem csoda hát ha Dr. Sáhy László a következőket írja a fent említett napilapban, Visszatértünk című vezércikkében:
"Aki érző szívvel és értékelni tudó ésszel átélte azokat a rettenetes perceket, amikor Nagyváradot idegen csapatok szakították le a Szent Korona testéről - az tudja csak megállapítani ennek a mai napnak mérhetetlen jelentőségét és fontosságát".

Mint tudjuk, a várost a megszállás évei alatt egyetlen magyar képviselte a román parlamentben és az dr. Soós István volt,  aki a magyar katonai közigazgatás felfüggesztése (1940. novembere) után a város polgármestere volt 1944 áprilisáig, vagyis Nagyvárad németek általi megszállásáig.


Az újságíró szinte percről percre követi a kormányzói pár és a kormányzóhelyettes nejének Szent László téri fogadtatást, így aztán olvashatjuk, hogy a magasrangú vendégeket Dr. Thury Kálmán és Dr. Soós István vezeti fel a gyönyörű emelvényre. Dr. Schiffert Béla római katolikus püspöki helynök üdvözli először a főméltóságú párt.

Dr. Soós István a következő szavakkal köszöntötte a Főméltóságu Urat:
"Szent László városában, mely 22 év szenvedés után Főméltóságod bölcs kormányzásának eredményeképpen ma visszakerült Szent István koronája keretébe. Tanubizonyságot teszek ezen ünnepélyes alkalommal arra, hogy ez a város a 22 éves idegen uralom alatt lélekben mindig magyar maradt és minden fenyegetés és retorzió ellenére soha egy percig nem szünt meg bízni, várni és remélni a magyar feltámadásban".

Lássunk egy román hozzászólót is, aki anyanyelvén fejezhette ki a nagyváradi románok lojalitását:
"Fogadjuk Főméltóságodnak, hogy lojális állampolgárok leszünk dolgozni fogunk, hogy nemzetiségre és hitvallásra való tekintet nélkül felvirágoztassuk a hazát és reméljük, hogy kultúránkat, vallásunkat megtarthatjuk, múltunkat pedig nem kell megtagadnunk" - mondta dr. Vasile Bledea.

Thury Kálmán, a református egyházkerületi főgondnok a magyarság nevében átadta a várost Horthy Miklós kormányzónak, majd rövid, de nagyhatású beszédet mondott, amiből most csak két mondatot ragadunk ki:
"Huszonegy év minden nyomorúsága megülte a mai napig lelkünket, de ez a pirosbetűs ünnepnap kárpótol bennünket a szenvedésekkel teli múltért. Mély hódolattal adjuk át az ősi várost és kérjük, ne tartsák a mi szégyenünknek kopottságunkat, szegénységünket, mert ez azt a szívós akaratot igazolja, hogy ez a város magyar akart maradni, és megtépve bár, de törve nem, az is maradt minden kényszer és zaklatás ellenére is".

Az agg református püspök, Sulyok István is Horthy Miklós elé járult a következő szavakkal:
"Most, amikor ez a nép reszkető térdekkel visszatér az ezeréves ősi hajlékhoz, szakadjon fel mélységes hálánk a végtelenül könyörülő Istenhez, majd szálljon minden tiszteletünk és hálánk vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltóságához.

Az ünnepségen a román egyházak képviseletében Vasile Popovici a görögkeleti egyház, míg Augustin Maghiar a görögkatolikus egyház nevében beszélt. Szót kapott a nagyváradi asszonyok, a frontharcosok és munkásság képviselője is.

Egyszóval nagy volt a lelkesedés, az öröm és az összefogás az egész városban. Így történhetett meg az a csoda, hogy a tilalmi idő lejárta után elkezdődött az utcanévtáblák cseréje és mire Horthy Miklós és a magyar honvédség végigvonult a virágszőnyeggel borított váradi Főutcán, jószerivel már nem láthatott egyetlen idegen nyelvű feliratot sem!


Farkas László     
Nagyvárad